Minden rendben.
Paksi Vak Bottyán Gimnázium

Hírek

Comenius projekt 2015 - Brugge
Létrehozva: 2015. november 1. » Kategóriák: Comenius, Beszámolók

„Beware, be aware!” - a Comenius program keretében diákjaink 2015. március 7. és 14. között Franciaországba és Belgiumba utazhattak.

Résztvevők

Takács Éva, Szabó Péter kísérő tanárok, és 6 diák: Benedeczky Lehel, Czigler Dalma, Kovács Áron, Makovonyi Dorottya, Szép Zsóka, Tarnai Péter.

Brugge-i program

A Paksi Vak Bottyán Gimnázium diákjai 2014-ben spanyol és francia diákokat fogadtak, ezért, Franciaországba és Belgiumba utazhattak 2015 márciusában.

Utazás

A 25 órás buszút helyett lehetőségünk nyílt az utat repülővel megtenni, ami nagyon izgalmas volt, mert a diákok többsége még nem repült.

2015. 03. 07-én, a délelőtti órákban indultunk a budapesti Liszt Ferenc Repülőtérről, és kora délután érkeztünk Brüsszelbe, ahol a Franciaországba utazó csoport különvált tőlünk, és busszal folytatta tovább útját. Mi csomagjainkat megőrzőbe tettünk, és rövid látogatást tettünk Brüsszel központjába, ahol megnéztük a főbb nevezetességeket. Ezután vonattal utaztunk tovább Brugge-be, ahol a fogadó diákok és szüleik már a pályaudvaron vártak bennünket. 

A szombat estét és a vasárnapot mindenki a fogadó családnál töltötte, többen közülük ellátogattak az Északi-tengerhez, ami mintegy 20 km-re van a várostól.

Mi tanárok egy kedves angol szakos tanárnőnél voltunk elszállásolva. 

Vasárnap egy tanyán szervezett program keretében megismerkedtünk a programban résztvevő külföldi (német, olasz, lengyel) és a vendéglátó belga kollégákkal.

Programok az iskolában

Március 09., hétfő

Reggel az iskolában találkoztunk a magyar diákokkal, akik beszámoltak hétvégi élményeikről.

Mindenkinek kellemesen telt a hétvégéje, könnyen beilleszkedtek a családok életébe, ebben segített a diákok jó angol tudása is.

A délelőtt folyamán az iskola Sint Leo College színháztermében bemutatkoztak a különböző országokból érkező csoportok, és vendéglátóik, majd a diákok csoportokba sorolása következett.

Hat csoport: Kultúra, Sport 1-2, Média, Robotika, és Színház csoport munkájába kapcsolódhattak be diákjaink. 

Mi, a tanárok a hét folyamán végiglátogattuk az összes csoportot, részt vettünk a foglalkozásokon, valamint kicsit betekintettünk a belga iskola életébe is.

A foglalkozások naponta 8-16 óráig tartottak az iskolában, de egyes programok a városban, vagy a város környékén voltak. Ebédet minden nap az iskola menzáján kaptunk.

A legtöbb csoport hétfő délelőtt néhány órát a város koncerttermében található Sound Factory-ban töltött, ahol kipróbálhatták a zenekomponálást számítógéppel, valamint különböző érdekes hanghatásokat kiadó szerkezeteket szólaltathattak meg.

Hétfőn délután a Sport csoporttal a város helytörténeti kiállítását látogattuk meg és egy interaktív tárlatvezetésen vettünk részt a Historium-ban.

Március 10., kedd

Az egész Comenius csoport külön buszokkal a város közelében található sportcentrumba utazott, ahol egész napos program során számtalan sportot és sporteszközt (pl.: fallabda, tollas, baseball, stb.) próbálhattak ki a diákok.

Ebéd barbecue volt, melyet a sportcentrum udvarán készítettek a segítők.

Este a város exkluzív bowling centrumában tölthetett a csapat két vidám órát, mely meghatározó, csapatépítő élmény volt a diákok számára.

Március 11., szerda

Délelőtt az egyik Sportcsoporttal a vívás alapjaival ismerkedtünk meg, valódi vívóruhát  és vívósisakot ölthettünk magunkra, és az elektromos jelzőrendszerbe bekötve a páston néhány asszót is lejátszottunk.

A másik Sportcsoport egész nap lovagolni volt egy közeli tanyán.

A Kultúra csoporttal egy fantasztikus zászlólengetés- bemutatón vettünk részt, majd mi is kipróbálhattuk ezt az érdekes technikát. A csoportvezető segítségével a diákok egy rövid műsort is betanultak.

Délután szabad program volt a városban: megcsodálhattuk a történelmi belváros gyönyörű, középkori épületeit és a jó időben sok csodálatos képet készítettünk. Bejártuk a város múzeumait (megtekintettük Michelangelo Mária szobrát, Bosch és Van Eyck testvérek képeit), és csónakáztunk a csatornákon.

Március 12., csütörtök

Délelőtt a Színház csoport próbáját tekintettük meg: a diákok helyzetgyakorlatokat mutattak be.

A Kultúra csoporttal megformázhattuk a saját ujjunkat csokoládéból az iskola jól felszerelt, világos rajztermében, s a tanárnőnővel hosszas eszmecserét folytattunk a belga és magyar rajzoktatás hasonlóságairól, különbségeiről.

Délután ellátogattunk a Városházára, ahol a csodálatos tanácsteremben csoportképeket készítettünk a tanácskozó asztalnál.

Ezután 366 lépcsőn felmentünk a város jelképének számító toronyba, a Belfry-be mely a város főterén áll. A tiszta időben ámulva gyönyörködtünk a város panorámájában.

Este az iskolában party volt, ahol a diákok táncolhattak, barátkozhattak.

Március 13., péntek

A délelőttöt a városhoz közeli aquaparkban töltöttük, délután minden ország elkészítette az iskola konyháján egy-egy jellegzetes ételét. Mi az egyszerűség kedvéért almás pitét készítettünk, mely az esti fogadáson nagy sikert aratott.

Kora délután minden csoport előkészült az esti prezentációkra, ahol a hét eredményeit, történéseit mutatták be.

18 órától a szülők, diákok, tanárok részvételével a színházteremben megtekintettük az országok és csoportok bemutatóit, majd mindenki kóstolót kapott a gyerekek által kreált ételekből.

Március 14., szombat

Hajnali indulás Brugge-ből, kora délután megérkezés Budapestre.

Diákok viselkedése, eredmények

Diákjaink iskolánkat megfelelően képviselték 2015-ös brugge-i Comenius programban. Jó angoltudásuk hozzásegítette őket ahhoz, hogy minden csoport munkájában aktívan és konstruktívan részt vegyenek. 

PAKSI VAK BOTTYÁN GIMNÁZIUM
OM: 036391
7030 Paks, Dózsa György út 103.
A weblap készítője: Govern-Soft Kft.